Kereked OD Kupa – a Weight fedélzetéről
A pénteki komoly vihar miatt kicsit tartottunk tőle, hogy a szombati napon olyan időjárás várható, ami a Rendezőséget a parti halasztásra fogja kárhoztatni, de szerencsére tévedtünk. Reggel 9-kor remek időben indultunk el Füredről a csopaki pálya irányába, 4 Bft körüli szélben. Az első futam rajtját pontosan lőtte el a zsűri, az északi szélben a vízközép felől a part alatti kreuz-bólya irányába indult a mezőny. Inkább a lee rajt bizonyult jobbnak, az előtünk induló ASSO mezőny is ezt mutatta. A leeben jól induló, majd a pálya bal oldala felé takkolt hajók a kreuz végére felpörgő balcsapáson a mezőnyhöz képes előnyös pozícióban értek fel az első bólyához. A hátszéles nagy rohanást követően, ahol szinte a teljes mezőny a topspinakkerét rántotta fel, egy hasonló kreuz következett, a többnyire állandó erejűnek mondható szélben. A második hátszeles szakaszban kicsit elbizonytalanodtunk, hogy pontosan merre is találjuk a befutót, mert a Móni motorost ugyan láttuk, de mindkét oldalán volt egy-egy zászlós bólya, így a feszített menetben elő kellett ásnunk a kiírást, hogy abból kiderítsük, valójában melyik is a mi bólyánk... Ezt a manőverünket egy J24 fedélzetéről (a Bondról) harsány hahota kísérte, akik mellettünk robogva meghallották, ahogyan a befutóra vonatkozó részt hangosan olvassuk fel a versenykiírásból. Az első futamban végül az Azzurrot és a Camelotot megelőzve, elsőként sikerült befutnunk, ami egyébként az első futamgyőzelmünk is volt a 8mOD hajóosztályban, így nem csoda, ha nagyon örültünk neki!
A szombati második futamban az oldalak hasonlóan alakultak az első futamban tapasztaltakhoz, szintén a lee rajt és a bal oldal fizetett jobban. A rajtnál a 8mOD mezőny alaposan kimutatta oroszlán-körmeit, a harcosságát, ugyanis a futamot csak másodjára sikerült elindítani, egy általános visszahívó után, bár mint utóbb kiderült, ez azért a vasárnapi haváriákhoz képest csak a bemelegítés volt. A szél ekkor már mérséklődőben volt, itt-ott egy-egy kisebb lavórral, de azért még igen jó átlagtempóban tudtunk végigmenni a ideális méretű pályán. A befutóban a Camelot és a Cervus előtt, nagy kűzdelemben sikerült beérnünk az elsőként, majd a 8One és a Che következett a negyedik és az ötödik helyen.
A harmadik futamban a szél erősen leálló tendenciát mutatott, nem egyszer lehetett látni, hogy míg a mezőny egyik része harsogva robogott előre, a másik része úgy állt a víz közepén, mintha horgonyt vetett volna. Ebben a futamban magabiztosan nyert a Camelot, őt a Syrius és az Oberon követte. Nekünk ötödik helyen sikerült beérnünk, bár az utolsó pályajelet még 8-9. pozícióban vettük, de hátszélben a Syriusszal és a Nelson-Panterei-el együtt a bólyavétel után backboardon elmentünk egy frissülésért, és csak abba halzoltunk bele, amíg a többiek, így az Azurro-Weber, a Cervus és az Alster is röviddel a bólya után kihalzoltak. Szerencsénk volt, mert a frissülést hamarabb kaptuk meg, és így egy gyorsabb, élesebb menetben alulról el tudtunk menni nekik, míg ők teljesen megálltak középen a tengelyen. A Syrius és a Nelson-Pantarei nálunk is később halzolt, így az előbbi a befutóra a 2. helyen érkezett, míg Varga Lajosék a kicsit haváriás halzolás miatt már nem tudtak a középen maradtak elé visszaérni.
Az időjósok vasárnapra az előző napinál mérsékeltebb szelet ígértek, de szerencsére nem lett igazuk! A verseny második napján igen friss, északias szélben vágtunk neki a Füred-Csopak útnak. A napi első futam rajtja pontban 10:05-kor, de a jury visszalőtte. Érdekes szituáció alakult ki a rajtnál a zsűrihajó fartükrénél, ugyanis a szögzáró hajó alá is, és fölé is komoly lendülettel érkezett meg a mezőny egy része, ami azt okozta, hogy a lövést követően néhányan egymásba akadva voltak kénytelenek „letolatni” a rajthajó fartükréről. És ha már havária, futam előtt az útjogos Nekem8 és a vele szemben érkező Lombard kicsit talán elbambultak, aminek az lett a következménye, hogy a Nekem8 baumja csattogva végigszántott a Lombard fedélzetén, de ahogyan mi láttuk, Ambrus Jánoséknál a korláton kívül nem sérült meg semmi, senki, bár kívülről igen rémisztő látvány volt, ahogyan a baum óriásit durravna levágódik a Lombard vantnijáról a cocpitja felé... De vissza a versenyhez: a második rajt rendben elment, és hasonlóan a tegnapi futamokhoz, a pálya bal oldala bizonyult a jobbiknak. Az Azzurro-Weber, aki a legjobban leeben rajtolt, elsőnek fordult a kreuz bólyánál, és tartotta is a pozícióját a befutó hátszélig. Mi szorosan követtük őt, amikor is érkezett egy nyomás úgy 300 méterrel a befutó előtt, amibe mi beleejtve nagyon megindultunk egy hullámon megsiklatva, és amikor utolértük őket, hogy ne tudjunk fölöttük elmenni, felélesedtek, ám a pöff ekkor érte el őket is, így egy kicsit „besokaltak”, a topspi döntött rajtuk egyet, ezért egy pillanatra ki kellett lobbantaniuk a vásznat, mi pedig alájuk beejtve el tudtunk harsogni alattuk, és végül sikerült a futamot is megnyernünk előttük! Nagyon boldogok voltunk, hogy egy ilyen kűzdelemből sikerült jól kijönnünk, hatalmas élmény lett így ez a győzelem!
Az utolsó futam előtt kicsit számolgatnunk kellett, ugyanis ha a Camelot, akik az előző futamban 3. helyen értek be, az utolsót nyerik, mi pedig negyediknél rosszabbat megyünk, ők nyerik a versenyt, de ha mi négyen belül leszünk vagy Ők nem nyernek, akkor mi állhatunk a dobogó felső fokára. Ezért úgy döntöttük, Velük megyünk a futmaban végig, nem tévesztjük őket szem elől. Mindjárt a rajtnál kezdődött is a baj, ugyanis csak negyedikre tudott elmenni a mezőny. Két általános visszahívó és egy érvénytelenített futam volt a „menü”, ez utóbbi azért, mert a zsűri egy perccel hamarabb indította el a mezőnyt, ugyanis az ötperces előkészítőt követően 3 perccel jelezte az egypercest... Persze lehet, hogy a Vízirendőrség munkatársai zavarták meg a Versenyvezetőt, ugyanis a rajt(ok) előtt valamiért hosszasan időzött a rendőrmotoros a juryhajónál.
Negyedikre végre elment a mezőny, és a rajt után rögtön az Abfox-Péntek 13 állt az élre, nagyon magabiztosan vitorlázva. A kreuz bólyához együtt értünk fel, de egy szélfordulónak köszönhetően elsőként sikerült fordulnunk Gál Pistáék és a Camelot előtt. A második cirkáló szakaszban, a leebólyát követően az Abfox és a Camelot rögtön kifordultak, mi csak kicsit később borítottunk ki a bal oldalra. Nekik volt igazuk, olyannyira, hogy a Kész-Montana, a Cervus és az Oberon is majdnem kicsúszott alólunk, mi pedig egy lavórban vergődve imádkoztunk a szélért, ami végül a bólya előtt meg is érkezett, így a Készes fiúk éppen nem tudtak lekeresztezni, sőt, alájuk-eléjük befordulva sikerült is őket felszúrnunk. A befutó hátszélben pedig már csak arra kellett figyelnünk, hogy a mögöttünk érkezők nehogy meglepetést okozhassanak. A célvonhoz már az Abfoxal együtt érkeztünk, mi egy kicsit élesebben, alóluk, de az előnyük végül kitartott, így nagyon megérdemlten szerezték meg a második helyet a Camelot mögött, mi pedig örülhettünk a harmadiknak, ez ugyanis az első, olyan régóta óhajtott győzelmünket jelentette a 8mOD hajóosztályban. Végeredményben a Cameloté lett az ezüstérem, míg a dobogó harmadik fokára az Azzurro-s fiúk állhattak.
Egy remek versenyen vagyunk túl, nagy kűzdelemben sikerült megszereznünk a számunkra nagyon sokat jelentő, első győzelmünket ebben a szuper hajóosztályban! Reméljük, csak így tovább!:-))
Fraknói András
HUN – 21 (Weight)